Posted by Bence Bokor



Aki­nek nem ide­gen dr. Cser­nus Imre pszi­chiá­ter neve, mun­kás­sága, az bizto­san talál­kozott már a cím­ben sze­re­plő kérdéssel.

Nem tit­ko­lom, nagy ked­velője vagyok, de most nem is ez a lényeg.
A bejeg­y­zés címe azért lett ez, mert kic­sit kap­csoló­dik a könyv témájához, érzés­ein­k­hez, vágyaink­hoz, hogy miért és mit csiná­lunk, vala­mint, hogy az jó lesz-e a jele­nünkre, jövőnkre nézve.

Hosszú cikk lesz, és egy picit sze­mé­lyes jel­legű, de hát ez egy blog, vagy mi. Kic­sit legalább megis­me­ri­tek a cikk íróját.

Manapság egyre koráb­ban lehetősé­günk nyí­lik arra, hogy saját elkép­zelés­ein­ket érvényesítsük. 14, de leg­később 18 éves kor­unkra ottho­nunk tula­j­don­kép­pen csak egy hely, ahol als­zunk, kapunk enni­valót, és mos­nak ránk. Na meg kapunk néha egy-két ezrest az esti bulihoz.

Aztán ahogy közé­pis­kola, egyetem/főiskola jön a képbe, kitárul a világ, lehet önfe­led­ten csinálni tula­j­don­kép­pen bár­mit, amit akarunk.
Elkez­dünk gon­dol­kozni a jövőn­ket illetően, de mivel tapasz­talat­la­nok vagyunk, nem tud­juk, hogy jót csinálunk-e.

Én is így vol­tam 7 évvel ezelőtt, 14 évesen.
Elke­rül­tem Győrbe, a Jed­lik GISZK-ba, új város, új embe­rek, új lehetősé­gek.
Min­dig min­den érde­kelt a világ­ban, igy­e­kez­tem a leg­több dolog­gal megis­mer­kedni, meg­tanulni, kipróbálni.
Ez az iskola szá­momra főnye­re­mény volt ehhez, mert hála a jó agy­amnak, különö­sebb ener­gia­be­fek­te­tés nél­kül jelesre csinál­tam végig.
Azon­ban már az első osz­tá­ly­ban Fotó-Videó szak­körre jár­tam, nem­sok­kal később egy ked­ves barátom­mal együtt videóz­tunk eskü­vő­kön, ami eléggé kinőtte magát, egy évvel később már 2–3 hetente eskü­vőkre jár­tunk.
Eleinte még az iskola kamerái­val, aztán lett pénz sajá­tra, majd bele­kezd­tünk a fotózásba is, ami­vel újabb lehetősé­gek nyíl­tak meg előt­tünk. Saját fotóstú­diót nyitot­tam, köz­ben két meg­ha­tározó megyei online napi­lap fotósa vol­tam.
Mel­lette az iskola rend­s­zer­gaz­dájával kerül­tem jó barátságba, így ezen a terü­le­ten is hatal­mas tapasz­tala­tot sze­rez­tem.
Jött az érettségi, majd az ötödév, ami­nek elvég­zésé­vel 3 szak­mát, Szoft­ver­fe­j­les­ztő, Multimédia-alkalmazásfejlesztő, és Hálózattelepítő-és üzemel­tető vég­zettsé­ge­ket sze­rez­tem.
A videózások-fotózások mel­lett webol­d­a­la­kat csinál­tunk, ami még egy kis pluszt adott a költség­vetés­nek, olyan­ny­ira, hogy egyéni vál­lal­ko­zást kel­lett csinálni hozzá.

Jel­ent­kez­tem a Buda­pesti Műs­z­aki Egye­temre, ahova fel­vé­telt is nyer­tem, és meg­ha­tározó 4 hónapot töl­t­öt­tem el.
Ugya­nis rájöt­tem, hogy ren­ge­teg dol­got meg­tanul­tam, és meg is tudok még tanulni mag­am­tól, és annyi mun­kám van, ami­ket ha viss­za­mon­dok, akkor hit­e­le­met ves­z­tem, ha nem, akkor az egye­te­met bukom.
Így tehát fel­füg­ges­z­tet­tem tanul­mányai­mat, jelen­leg is pass­zív stá­tusz­ban van..
A kol­lé­gi­um­ban elt­öl­t­ött napok alatt fel­t­öl­t­öt­tem az önéle­tra­jzo­mat egy webol­d­alra, hátha rám talál valaki.

Meg is tette egy cég (a jelen­legi munka­helyem) már csak azt kér­dez­gette, mikor megyek inter­júra. Karác­sony napján bejel­en­tet­tem a családnak, hogy Néme­tor­szágba köl­tö­zöm, úgy, hogy nővé­rem fél évvel előt­tem tette meg ugyezt.

Január 12-én köl­töz­tünk barát­nőm­mel, azóta náluk dolgozom.

Jól dön­töt­tem?
20 éves vagyok, kijöt­tem az isme­ret­lenbe, ott­ha­gyva a bizto­sat egy kevésbé biztosért, ugya­nis néme­tül nem bes­zé­lek, csak jór­észt megér­tem amit mond­a­nak.
Sze­rencsére a cég­nél tudok ango­lul dol­gozni, és ezt egy­előre tolerál­ják is.

Így utólag viss­za­gon­dolva bor­zal­ma­san nagy fel­előt­len­ség volt, hogy akkor kijöt­tem, mivel semmi sem volt fix.
Ezt beval­lot­tam már magamnak azóta többs­zör, és most Nek­tek is leírom, mert nem szé­gy­en­lem, embe­rek vagyunk, hibázunk. Nekünk mákunk volt.

Látva eze­ket, ismerő­seim közül a ross­z­akarók, vagy iri­gyek, vagy az ismerő­seim ross­z­akaró és irigy ismerősei egy­ből a nyu­ga­tot fan­táziál­ják, nekem most meg­van min­den, estén­ként sör­ben fürdök, dol­gozni nem dol­go­zok, de a pénz meg csak úgy dől a házhoz.

Ha valaki magára ismerne ezek­ből a dol­gok­ból, vagy valak­ire a kör­ny­e­ze­té­ben, akkor nagyon el kell kese­rí­te­nem, az élet nem egy habostorta.

Pon­to­san annyit ad, amen­nyit bele­fek­tetsz.
Az embe­rek pedig nem sze­ret­nek túlzot­tan sok ener­giát bele­fek­tetni a dol­gokba.
Hogy miért? Mert lusták, vagy csak simán bele­törőd­nek a jelen­legi hely­ze­tükbe “ez van, ezt kell sze­retni” alapon..

És nem sze­ret­nék írásom­mal megs­ér­teni sen­kit.
Tudom, hogy sokan van­nak, akik vál­toztatni sze­ret­né­nek, de több okból ezt nem tehe­tik meg.
Azo­knak sze­ret­ném felny­itni egy kic­sit a sze­mét, akik azt his­zik, hogy itt pár hónap alatt “habz­si­dőzsi” van.

Ha ez a cég nem mond igent mikor kijöt­tem, akkor csüngő orral bal­lag­ha­tok vissza az autópályán.

Nagyon sokan így jön­nek ki.
Fix mun­kaszer­ződés nél­kül jópá­re­zer eurónyi tar­talék­kal érde­mes kijönni, mert mi tör­té­nik, ha nem 2 hét, hanem két hónap alatt sike­rül találni vala­mit?
Ren­ge­teg ember nyelvtu­dás, vagy kielé­gítő szak­mai isme­re­tek nél­kül mene­kül el otthon­ról, mert most már meg­van rá a lehetőség.
Legyen az magyar, román, len­gyel, szlovák, vagy bár­honnan útnak induló sze­mély.
Míg az én ese­tem­ben sze­rencsére szár­nyak let­tek a vágyaim, sokak­nak saj­nos bör­tön­fa­lakká vál­toz­nak.
Nyelvtu­dás és/vagy szakma nél­kül ha sze­rencséjük van, kaphat­nak valami kise­gítő fela­da­tod, ami még min­dig kec­s­eg­tető lehet, de anny­ira nem az.
Elké­pes­z­tően sok pénzt ki lehet fizetni a lakásra (nekem a nagy­várostól 25km-re a 2 szo­bás laká­som áram, inter­net és meleg­víz díj nél­kül 585 EUR), bizto­sításra (éves autó­bizto­sítá­som kb. 1200 EUR) és szolgáltatásokra.

Hadd ismé­tel­jem magam: nem megs­ér­teni sze­ret­nék sen­kit, csak foly­ama­to­san kapom a szur­kálódá­so­kat ismerős­ök­től, hogy “mer­neked most kurvajó”.

Rész­ben kur­vajó: Job­ban érzem magam itt, mert amit meg­te­rem­tet­tem, az min­den az én kezem mun­kája, de per­sze semmi nem jöhe­tett volna létre szü­leim támo­gató hozzáál­lása, és barát­nőm nél­kül, aki tar­tott velem a hosszú útra.

Más­részt vis­zont rohadtul bele sem tud­tam gon­dolni abba, hogy mi vár itt, milyen dol­go­kra kell figyel­nem, miket kell elin­téz­nem, milyen havi, nagy­e­dé­ves, félé­ves, éves elin­téz­ni­valóim, költsé­geim lesznek.

Vajon aki­nek csak az euró lebeg a szeme előtt, az min­dezt átgon­dolja?
Per­sze min­dent meg­le­het old­ani, oly sokan meg­tet­tük, és sokan tes­zik meg a hetek­ben, napok­ban is ezt az utat..
Ezzel a kis írás­sal nincs más célom, mint egy kis elgon­dol­kozta­tás.
Men­nyi idő alatt sike­rül olyan körül­mény­e­ket meg­te­rem­teni, ami­ly­enre számítottunk?

Szer­in­tem legalább 1 év, ha min­dent beles­zá­mo­lunk, talán még több is.

Sze­ret­ném meg­kérni az olvasó­kat egy dolo­gra:
Írják meg a bejeg­y­zés alatt talál­ható üzenet mezővel nekünk, a közös­sé­g­nek azt, hogy honnan indul­tak, mitől fél­tek, kikkel, mikor érkez­tek, mi volt a leg­n­e­he­zebb az ele­jén, és ha értékelni kel­lene a vágyaik betel­je­sülését egy 10-es skálán, akkor azt hova helyeznék.

Kez­dem én: Szak­kö­zé­pis­kola után indul­tam barát­nőm­mel, 3 magyar rokon tar­tóz­ko­dik 20km-es kör­zet­ben.
A leg­n­e­he­zebb a hivat­alos ügyin­té­zés volt, mivel azt sem tudtuk, mit kell, nem csak azt nem, hogy hogyan :)
Úgy gon­do­lom, jó úton hala­dunk, de ez jelen­leg még csak 6/10.

Kívá­nom min­den­ki­nek, hogy vágyaik szár­nyakká vál­has­sa­nak, és ne kell­jen meg­küz­deniük a bör­tön­fa­lak rideg világával.

 

Korábbi írásunk az Azok a nagy sza­vak volt.




3 Responses to Vágyaink: szárnyak, vagy börtönfalak?

  1. Pingback: Azok a nagy szavak | Ulm-Tipp

  2. Lacc@ says:

    10-böl 5. Lakás nem egy­e­dül de meg van, amit nagyon szeretek(csak vasár­nap a Müns­ter nagyon csi­lin­gelve kolom­pol). Munka meg­van amit nem sze­re­tek de fizet. Kap­cso­lat meg­van és őt nagyon sze­re­tem!!! biz­tonság itt kint butaság lenne azt mon­dani, hogy meg­van de jó úton vagyok. Bará­tok meg­v­an­nak még ha nyar­alnak is vagy otthon van­nak, vagy nem érnek rá, de meg­v­an­nak. És ami­ből a leg­több van célok­ból és azok meg, meg les­z­nek! Ki a következő?

  3. Andrea says:

    Mi 1 éve indul­tunk a férjemmel,anyagi okok miatt, van egy 3 éves kis­fiúnk is. Az első hónapot nél­küle töl­t­öt­tük el, meg­te­rem­tet­tük a körül­mény­e­ket, és úgymond kic­sit bedol­goztuk magunkat a munka­helyünkre is, hogy val­a­men­ny­ire biztos legyen mire ő is kijön. Azt mon­dom ez volt a leg­n­e­he­zebb része. Sze­rencsére itt élnek roko­n­aink már több éve a közel­ben, akik sokat segi­tet­tek nekünk az elin­du­lás­ban, intézkedésben,munkaszerzésben is! :) Én is úgy érzem, hogy egyre job­ban haladunk.…de szin­tén 6/10.…És kit­ar­tás a továb­biak­ban, 20 évesen ez nagyon nagy elha­táro­zás volt, de szer­in­tem magunk­ból kiin­dulva, min­den­kép­pen megérte és csak jót hozhat! :) Jók az eddigi bejegyzések!

Hinterlasse eine Antwort

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind markiert *

Du kannst folgende HTML-Tags benutzen: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>