Posted by Franz Bauer



Külf­öldi lete­le­pe­dés – A lel­kes elin­du­lástól a depress­zióig
Mit tehe­tünk azért, hogy jól érez­zük magunkat a bőrünk­ben külföldön?

A Migra­tion Stu­dies szaklap­ban köz­zé­tett kuta­tás szer­int az embe­rek sem­mi­vel sem les­z­nek bol­dog­ab­bak attól, hogy egy gaz­da­g­abb országba vándo­rolnak ki…
A tapasz­talat való­ban azt mutatja, hogy a külf­öldi lete­le­pe­dés önma­gá­ban nem tesz bol­doggá.
Aki ez úton keresi a nagy­betűs bol­dogsá­got az nagy valós­zínűség­gel csalódni fog.
A külf­öldi újra­kez­dést általá­ban hoss­zas mér­le­gelés előzi meg, pró és kon­tra.
Menni vagy maradni…?
Mikor meg­hozzuk a vég­le­ges dön­tést, egész listát tud­nánk írni arról miért is indu­lunk útnak.
Csak men­nénk már!   Csak ott len­nénk már!
Elt­ökélt­nek és erős­nek érez­zük magunkat. Gon­do­lat­ban már lát­juk is a bol­dog­abb jövőt…
De ez a jövő nem min­dig úgy ala­kul, aho­gyan ezt koráb­ban megál­modtuk. Meges­het, hogy a leg­baná­li­sabb hét­köz­napi fela­da­tok is legyőz­hetet­len­nek tűnő kihívássá nőnek. Nehe­zen talál­juk meg (újra) önma­gunkat, a sze­re­pün­ket az új kör­ny­e­zet­ben. A frusz­trá­ció egyre nő, a döcögős kom­mu­ni­ká­ció las­san elveszi a kez­de­mény­ező ked­vün­ket, ami pedig viss­zahúzódóvá tesz.
Ez egy ördögi kör, ami szellemi/társadalmi els­zi­ge­telődés­hez veze­thet.
De tör­vé­ny­szerű – e min­dez, vagy van­nak olyan móds­ze­rek, tip­pek amelyek
„megóv­hat­nak” min­ket egy ilyen nega­tív jövőkép­től?
Egy biztos: mi magunk is nagy rész­ben fel­elő­sek vagyunk azért, hogyan érez­zük magunkat a bőrünk­ben a válasz­tott orszá­gunk­ban.
A követ­ke­zők­ben néhány tip­pet, gon­do­la­tot olvas­ha­tunk arról, mit tehe­tünk mi magunk a saját lelki egy­en­sú­ly­un­kért, a gyor­sabb beilles­z­ke­désért és azért, hogy mih­a­ma­rabb otthon érez­hes­sük magunkat külhonban.

- Foga­d­juk el, hogy meg­vál­tozott (és foly­ama­to­san vál­tozni is fog) az életünk.

A külf­öldi lete­le­pe­dés­sel nem csak a „szín­fa­la­kat” cse­rél­tük le magunk körül; a sze­repek leo­sz­tása is meg­vál­to­zik. Meg­le­het, hogy kez­det­ben – a nyelvi nehéz­sé­geink miatt — nem a szak­mai
tudá­sun­knak és képes­sé­gein­k­nek meg­fel­elő munk­a­kör­ben alkal­maz­nak min­ket, de ekkor is legyünk tisz­tá­ban a saját értékein­k­kel; az állá­som nem én magam vagyok! Ez nem más mint egy fela­dat. Egy fela­dat, amelyet a leg­jobb tudá­som szer­int igy­eks­zem ellátni.

- Ami­lyen az adjo­nis­ten, olyan lesz a foga­d­jis­ten.

Ha a kite­lepülés való­ban a saját dön­té­sünk volt, és nem a kör­ny­e­zeti hatá­sok kény­sze­rí­tet­tek erre, akkor azo­no­sulni tudunk ezzel és örülünk, hogy végre itt vagyunk. Az elé­ge­dettség sugár­zik az ember­ből, a mos­o­ly­unk mos­o­lyt „generál”: viss­za­mos­o­lyo­gnak ránk és pozitív ben­yomást tes­zünk azo­kra aki­kkel kap­cso­latba kerülünk. Az első idős­z­ak­ban talán úgy érez­zük, semmi okunk sincs a fel­hőt­len „vidámsá­gra”, de ne feled­jük, a nyu­gati kul­túrák­ban a mos­oly mára már „szé­riatar­to­zék”. Arra néz­nek furcsa szem­mel, aki savanyú arcot vág, és vigyázat: ezt gya­kran mint arro­gan­cia értel­me­zik. Ha egy arro­gáns ember ben­yomását kelt­jük, saját hely­ze­tün­ket nehe­zít­jük meg. Tehát: mos­o­lyo­gni „kötelező”.

- Fej­less­zük a nyelvtu­dá­sunkat.

Ha lehet jár­junk nyelvt­an­fo­ly­amra, de min­den­kép­pen ker­es­sük a lehetősé­get arra, hogy (ne csak munka­helyi szi­tuá­ciók­ban) hasz­nál­juk a nyel­vet.
Bes­zélni, bes­zélni, bes­zélni!
Nem kell kíno­san érez­nünk magunkat azért mert nem bes­zé­lünk töké­le­te­sen. Aki bes­zél­ge­tés köz­ben keresi a szavakat,vagy krea­tívan kör­beír egy — egy fogal­mat, sok­kal szim­pa­ti­kus­abb az „ősla­ko­sok” számára, mint az, aki a gát­lá­sos­sága miatt csak kimér­ten válaszol.

- Legyünk aktívak és ker­es­sük a tár­sasá­got.

Mutat­kozzunk be a szomszé­da­in­knak, ismer­jük meg a köz­vet­len kör­ny­e­ze­tün­ket. Az inter­ne­ten mega­n­nyi fór­u­mot talál­ha­tunk, ahol kic­se­rél­het­jük a tapasz­tala­ta­in­kat olya­nok­kal, akik már túl­ju­tottak a kivánd­or­lás kez­deti nehéz­sé­gein. Új barátsá­gok is kötőd­het­nek a helyi magyar szervezetek/klubok kere­t­ein belül. Ha van egy hob­bink, derít­sük ki, hogyan tud­nánk ezt az új lak­helyün­kön is tovább űzni. A közös érde­klődési kör hamar össze­hozza az embereket.

- Ismer­jük meg az orszá­got ahol élünk.

Rá fogunk cso­dál­kozni, ha egy kic­sit utána járunk, men­nyi ter­més­zeti szépsége vagy építés­zeti remeke van az új „ottho­nun­knak”. Enge­d­jük, hogy bes­zip­pant­son min­ket az ország kul­túrája, hagy­juk magunkat a helyi kulináriával kény­ez­tetni. Minél töb­bet fogl­al­ko­zunk ezzel, annál gyor­sab­ban fog­juk magunkat otthon érezni.

- Gyűjt­sük a hét­köz­napi élethez szüksé­ges (helyi) információkat.

Legyünk tájé­kozottak a napi hírek­ben, his­zen a helyi tör­té­né­sek többs­zör előke­rül­nek a min­den­napi bes­zél­ge­té­sek során, így kön­ny­eb­ben követni tud­juk a tár­sal­gás foly­amát. Aki ezen a téren jól tájé­kozott, min­dig van a tars­o­lyá­ban egy jó kis téma egy rövidke smalk talk­hoz, ami­vel kön­ny­e­dén áthi­dal­hat­juk a bes­zél­ge­tés­ben beálló kínos csendet.

- Tarts­unk egy egész­sé­ges egy­en­sú­lyt a régi és az új életünk között.

Ugyan nagy a csábítás, hogy a kez­deti idők­ben órákat skype-oljunk az otthon hagyott bará­taink­kal, szülők­kel, de ne essünk túl­zá­sokba. Ne feled­jük, nekünk itt kell felé­pí­te­nünk az új életün­ket, ami­hez elen­ge­d­hetet­len, hogy ne csak pass­zív részesei legyünk, hanem aktívan for­mál­juk a hét­köz­na­pjain­kat, a szo­ciá­lis kap­cso­la­ta­in­kat. Ebben az ottho­niak csak kis mér­ték­ben tudnak segíteni.

- Vezes­sünk nap­lót, vagy ha van hozzá elég affi­nitá­sunk kez­d­jünk el blo­got írni.

Sokak­nak segít ha kiír­hat­ják maguk­ból a fájdal­mai­kat, örömü­ket, bánatu­kat. Talál­juk meg azt a
móds­zert, ami­vel fel tud­juk dol­gozni a hét­köz­napi stresszt, vagy csök­k­en­teni tud­juk a néha
fel­gyü­lemlő frusz­trá­ciót. Van aki kocog, vagy az erdőt járja, eset­leg yogázik, vagy az auto­gén tré­ningre esküszik.

- Tek­int­sünk pozitívan a jövőnkre.

Nem árt, ha oly­kor emlékez­tet­jük magunkat arra, miért is dön­töt­tünk úgy, hogy egy másik ország­ban próbá­lunk sze­rencsét.
A külf­öldi lete­le­pe­dé­sün­ket tek­int­sük egy a sors nyújtotta esé­ly­nek, amel­lyel ha jól sáfár­ko­dunk, bizto­san meg­hozza a gyümölcsét.

Szerző ©

Judit Szekelyne
Széke­lyné Franc­so­vics Judit
Kös­zö­net a mun­kájáért és a publi­kálási engedélyért.

A külf­öldi munkavállalás“aranyszabályait” itt talál­já­tok.




2 Responses to A külföldi letelepedés

  1. Pingback: A külföldi munkavállalás alapjai | Ulm-Tipp

  2. Andrea says:

    Kös­zönöm :) Nagyon jól esett elol­vasni :) Azt his­zem jó úton haladunk :)

Hinterlasse eine Antwort

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind markiert *

Du kannst folgende HTML-Tags benutzen: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>